|
Információs Társadalom
folyóirat - egy folyóirat legjobb írásai
Lawrence Lessig: A privát szféra
architektúrája (2005/2)
Galántai Zoltán ( író, jövőkutató,
docens) ajánlására:
"Lawrence Lessig-nek a privát szféra
architektúrájáról szóló cikke immár tíz éves - és miként minden igazán
fontos cikk, most, 2008-ban aktuálisabb, mint valaha. Ugyanis azt
tárgyalja, hogy noha a történelem folyamán mindeddig az adatgyűjtés
jellemzően lassú, nehézkes és drága volt, ma viszont a "kibertér
architektúrája elképzelhető oly módon is, hogy alapvető jellemzőjévé az
adatgyűjtés válik". Vagyis az új technológiák mindent
megváltoztathatnak.
Illetve legalábbis megváltoztathatnak,
ugyanis Lessig éppen amellett érvel, hogy oda kellene figyelni a
privacy-re. Amihez tegyük hozzá, hogy legalább két olyan okból (is),
melyek a cikk megírása idején talán még nem voltak nyilvánvalóak.
Egyfelől a témával foglalkozó szakirodalom már a kibertér közeli végét
emlegeti, és ez alatt valami olyasmit kell érteni, hogy a virtuális tér
egyre inkább összefolyik a valóságossal (gondoljunk csak a GPS-re, a
hálózatba kötött megfigyelő-kamerarendszerekre a smart card-okban rejlő
lehetőségekre), és ennek megfelelően egyre inkább lehetséges lesz a
valóságban is mindent megtenni, amire eddig csak a kibertérben voltunk
képese. Értsd: a virtuális világ architektúrája lesz a meghatározó a
mindennapi életben is annak minden potenciális hasznos vagy káros
lehetőségével - beleértve a mind kifinomultabbá váló és mindinkább az
összes területre kiterjedő megfigyeléseket is.
Másfelől pedig az is egyre nyilvánvalóbb,
hogy a privacy visszaszorulása nem csupán részprobléma és nem csupán
annyit jelent, hogy csökken az egyik fontos jogunk, hanem az egész
mostani társadalmat is átstrukturálhatja, és elvezethet a megfigyelések
társadalmáig. Amiről persze mindenki maga döntse el, hogy akarja-e vagy
sem, de ebben a döntésben egészen biztosan sokat segít, ha megismeri
Lessig érveit."
vissza
|